Iskolában BONEBRIDGE készülékkel

Philipp már közel hat éve BONEBRIDGE csontvezetéses implantátumot használ a bal fülén. Sőt, mostanában zenehallgatáshoz még az egészséges fülén is a csontvezetést alkalmazza.

A 16 éves Philipp nagyon örül, hogy ebben az iskolaévben végre ismét elindult a jelenléti oktatás. A lovaglás a mindennapi iskolai rutin részét képezi, már hároméves kora óta rendszeresen lovagol. Két éve középiskolában lógazdálkodást tanul, ahol jelenleg ő az egyetlen BONEBRIDGE csontvezetéses eszközt használó diák.

„Szinte biztos vagyok benne, hogy egyszer már mindenki megkérdezte, hogy mi ez” – meséli Philipp. „Mindig azt mondom, hogy egy hallókészülék és ez elegendő információ.” A kamasz fiú annyira természetesen mondja mindezt, hogy a további kérdések teljesen feleslegesek. A Philipp bal füle mögött található szerkezetet valamivel tíz éves kora előtt kezdte el használni.

A BONEBRIDGE nélkül minden csendes

Akkoriban Philippnek gyakran volt ún. effúzióval járó középfül gyulladása, melynek során a dobhártyájában folyadékgyülem jelentkezett. Ez egy viszonylag gyakori gyerekbetegség. A betegség egyik lehetséges kimenetele, hogy az effúzió maradandóan károsítja a hallást.Philipp esetében a középfül hallócsontocskái egyesültek, ezért a bécsi Landstraße Klinika specialistái a kisfiú hallásának helyreállításra a BONEBRIDGE implantátumot ajánlották.

„Ha elfelejtem feltenni a processzort, minden teljesen más. Azonnal észreveszem!” – meséli Philipp. A másik fülével tökéletesen hall, ennek ellenére hozzáteszi: „Ha valaki a bal oldalamon áll, a BONEBRIDGE nélkül nem hallom. Ha nem használom a készüléket elég nehezen boldogulok, különösen most, hogy mindig maszkot kell hordani.” Ezért mindig van nála tartalék elem arra az esetre, ha az elemek napközben lemerülnének. „A BONEBRIDGE nélkül az iskolában biztos az első padsorban kellene ülnöm, máskülönben nem értem a tanár magyarázatát.”

Matek, közgazdaságtan és traktorok

A középiskola, ahova Philipp jár, sok kihívást állít a diákok elé: az általános képzésen és a szaktantárgyakon kívül gyakorlati oktatást kapnak lovaglásból és vezetésből. Amikor ide jelentkezett, egyáltalán nem kellett halláskárosodását figyelembe vennie, hiszen a BONEBRIDGE készüléknek köszönhetően megszokta, hogy akár nagyobb csoportokban vagy egy osztályban is mindent hall.

A hangprocesszort csak lovaglás előtt veszi le. „Ilyenkor CEECOACH szettet használunk.” Ez egy kifejezetten lovaglás oktatáshoz kifejlesztett kommunikációs eszköz, amit manapság már kerékpározásnál és vízi sportoknál is alkalmaznak. Philipp iskolájában a gyakorlati órákon ez a kommunikációs eszköz a normál hallással rendelkező diákoknak is az alapfelszerelés része. „Egy mikrofont használunk és a jobb fülemen van egy fülhallgató.” A hangprocesszor ilyenkor az iskolai szekrényben marad: „Mágneses, úgyhogy egyszerűen csak felrakom az szekrényajtóra.”

Philipp most másodikos, és ebben a tanévben elkezdték a gyakorlati felkészülést a traktor jogosítvány megszerzéséhez. „Modern traktorokon gyakorlunk, ezek nagyon halk járművek” – meséli a fiú, aki nagyon örül, hogy a BONEBRIDGE készülékkel plusz segítség nélkül is érti a tanár utasításait a vezetésoktatás során.

Zene 3D-ben, csontvezetéssel

Bár Philipp jelenleg mezőgazdasági képzésben vesz részt, a tini nem feltétlenül lovas gazdaként képzeli el a jövőt. Mindemellett az asztrofizika és a zene is érdekli. Jelenleg a megterhelő iskolai mindennapok miatt kevesebb ideje jut csellón és zongorán gyakorolni, viszont, ahol csak teheti, például útban hazafelé, zenét hallgat.

Hosszabb utazás során előfordul, hogy túl nagy a háttérzaj, ezért Philipp vonatozás közben zajszűrős fejhallgatót használ és néha az implantátum hangprocesszorát is kiveszi. „Ilyenkor hirtelen minden nagyon elcsendesül, mintha füldugót használnék.” A vonatozáshoz Philipp karácsonyra csontvezetéses fejhallgatót kért ajándékba. A normál hallású sportolók csontvezetéses fejhallgatót használnak, hogy edzés közben akkor se maradjanak le a környezetükben előforduló hangokról, ha zenét hallgatnak. Philipp esetében ez a fejhallgató biztosítja, hogy hangprocesszor nélkül is sztereó hangzásban hallja a zenét.

„A BONEBRIDGE sokat javít az életminőségemen” – teszi hozzá magabiztosan a 16 éves fiú. Úgy tapasztalta, hogy egy füllel nehéz és kimerítő a hallás, de a rendszernek köszönhetően egyáltalán nem érzi úgy, hogy a sportban, vagy az iskolában korlátozva lenne. Amikor nem egy zajos vonaton hallgat zenét, nem a csontvezetéses fejhallgatót használja, hanem az implantátumot: „A BONEBRIDGE készülékkel, szinte egy 3D-s zenei élményben van részem!”