Egyoldali süketség otoszklerózis miatt – kétoldali hallás cochleáris implantátumnak köszönhetően

"A színház 2006-ban kezdődött számomra" - emlékszik vissza Christian Vogt.

Vezetés közben a 31 éves Christian hirtelen úgy érezte, alig hall valamit a jobb fülére. „Mintha valaki bedugott volna egy dugót a füledbe – és kész.” Bár a sorkatonai alkalmassági vizsgálaton a katonaorvos már korábban észlelt egyoldali halláscsökkenést, Vogt minősítése „korlátozásokkal szolgálatra alkalmas” lett, és további javaslatot nem kapott. Mivel sem a sorkatonaság alatt, sem a mindennapokban nem érzett különösebb akadályoztatást, eleinte nem foglalkozott a dologgal.

2006-ban aztán váratlanul hirtelen halláscsökkenés lépett fel a jobb fülében – épp egy autóút közepén. Amikor pedig minden remény ellenére sem tért vissza a hallása a korábbi szintre, az alsó-ausztriai származású férfi fül-orr-gégészhez, majd később szakorvosi klinikára fordult. Ám a jobb fülön megmaradt 20% körüli hallás és az ép bal fül mellett akkoriban a szakemberek nem tudtak segíteni. „Valószínűleg volt benne egy kis hanyag­ság is a részemről” – ismeri el utólag –, hiszen azóta a mindennapi életben is jelentős korlátozásokkal kellett együtt élnie.

A CI-használó Christian Vogt csak dicsérni tudja a St. Pölten-i Egyetemi Klinika csapatát, akik őt és a CI-s fülét gondozzák. ©Eva Kohl

"Nehéz a normális hallású embereknek megérteni!"

Vogt számára különösen megterhelő volt a fülében állandóan érzett nyomás. „Olyan volt, mintha bent lenne egy dugó, amit csak ki kellene venni, és akkor újra hallanék.” Néha annyira erős volt a vágy, hogy „felszabadítsa” a fülét, hogy – ahogy fogalmaz – „legszívesebben villát szúrtam volna bele”.

„Mindig nehéz volt, ha sok volt a háttérzaj” – idéz fel számos kellemetlen helyzetet. „Vagy amikor valaki jobb oldalról szólt hozzám, egyszerűen nem hallottam. Persze azt hitték, szándékosan nem figyelek – hiszen nincs a homlokomra írva, hogy a jobb fülemre süket vagyok.”

A szentpölteni férfi „kellemetlenségekről” is beszél a családban – például amikor este teljesen eltért az ideális tévéhangerő, vagy amikor a felesége túl halkan, félvállról jegyzett meg valamit. „Gyakran frusztrált lettem, és kifakadtam: ‘Jól tudod, hogy ezt nem értem!’” – ismeri el, majd hozzáteszi: „Az emberek persze folyton elfelejtik, de engem ez akkor is bosszantott.” A baráti körében egyre visszahúzódóbb lett: „Az ember nem tudja, hogyan kapcsolódjon be, ha egyszerűen nem érti, mit mondanak a többiek.” Nem akarta állandóan megkérni az embereket, hogy ismételjék meg, amit mondtak: „Mindenki megértő volt, de engem akkor is zavart. Emiatt kirekesztve éreztem magam.” Mindezt mégis 16 évig tűrte anélkül, hogy további segítséget keresett volna: „Azt mondtam magamnak, ezt egyszerűen el kell fogadnod.”

"70%-kal jobb életminőségem van a CI-vel!"

Csak akkor fordult segítségért, amikor több mint másfél évtized után úgy érezte, hogy összességében is romlik a hallása: felkeresett egy hallókészülék akusztikust. Az ottani vizsgálatok – és a fül-orr-gégészeti kontroll – igazolták az előrehaladott otoszklerózist: ez a kórkép kóros csontfelszaporodással jár, és tipikusan rontja a fül működését. Miután a stapedotomia/stapedectomia – vagyis a meszesedett kengyelt egy megfelelő középfül-protézisre cserélő műtét – nem hozott sikert, az orvosok cochleáris implantátumot (CI) javasoltak.

A CI-rendszer a hangot elektromos jelekké alakítja, amelyek a hallóideget ingerlik, így pótolja a közép- és belső fül kiesett funkcióit. Az alsó-ausztriai férfi ma is élénken emlékszik a St. Pölten-i Egyetemi Klinikán történt aktiválási napjára: „Az első pillanattól kezdve újra hallottam hangokat. Ez hihetetlenül megkönnyítette az életemet!” Bár a beszédértéshez kellett egy kis idő, egy dolog azonnal világos lett számára: „Már csak azért is egész nap hordanám a készüléket, mert eltűnt a nyomásérzet a jobb fülemben – újra kap hangot.”

„Most már jobbról szólva is reagálni tudok” – mondja a lelkes triatlonista. Hetente 12–14 órát edz – naponta legalább 2 óra kerékpár és 1 óra futás. A CI az edzéseken is segít: „Futás közben a bal oldalon AirPod-ot használok zenéhez. Korábban nem hallottam a hátulról közeledő autókat. A bal oldalon futottam az úton, hogy lássam a szembeforgalmat, de ez sem volt teljesen biztonságos. Most a jobb oldalon viselem az audioprocesszort: balról szól a zene, jobbról pedig hallom, ha autó jön. Ez nagyon fontos!”

"A CI-felhasználókat nem szabad sajnálni!"

A mai CI-rendszerek egy beültetett implantátumból és egy kívül viselt audioprocesszorból állnak. Utóbbi a fülön vagy a fül fölött helyezkedik el, hasonlóan egy hallókészülékhez. Ha a használó rövid hajat visel – vagy mint a triatlonista Vogt, egyáltalán nincs haja –, a processzor jól látható. Ez a elégedett CI-használót nem zavarja: „Megnézik néha, de nagyon ritkán szólít meg miatta bárki. És a CI-től biztosan nem lettem szegényebb: életminőséget kaptam vissza általa!”

Előfordul, hogy Vogtnak ma is meg kell kérnie másokat az ismétlésre. „De ha valaki – mint én – 16 évig szinte semmit sem hall, majd két évig teljesen süket, nem várhatja, hogy egyik napról a másikra ugyanolyan legyen a hallása, mint régen” – mondja tapasztalatból. „Eleinte csak hangokat érzékelsz. Az értés fokozatosan alakul ki. Időt kell adni a testnek, az idegeknek és az agynak, hogy mindent újratanuljanak.” Jelenleg zenéhez még a halló fülén viselt AirPod-ot részesíti előnyben. „De már nagyon várom, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor AirPods nélkül futhatok, és a zenét közvetlenül a CI-processzoromra streamelhetem!”