Al hírek Ausztriából, a hallásjavító implantátumok világából!

A koronavírus járvány által okozott gazdasági kihívások ellenére az osztrák MED-EL vállalat számos innovációval jelent meg a hallásjavító implantátumok terén a 2020-as évben. A MED-EL emellett a jövőbeli implantátum-használók igényeit kielégítő hallásjavító rendszereket ígér.

hallásjavító implantátumok beültetése

Még sok a tennivaló a hallásjavító implantátumok innovációja terén

“Fennállásunk 30 éve alatt, mióta csak felvettük első munkatársunkat, minden év más újdonságot hozott. Persze ez az év különösen rendhagyó módon alakult”, kezdte meg nyitóbeszédét Dr. Ingeborg Hochmair 2020 novemberében egy orr-fül-gégészeknek szóló rendezvényen. Dr. Hochmair a MED-EL osztrák hallásjavító implantátumokat gyártó cég alapító-igazgatója. A Covid-19 pandémia ellenére az innovációs és fejlesztési munka tovább folytatódik a cég innsbrucki központjában, ezzel is segítve a nagy számú implantátum-használó és fülklinika életét szerte a világon. “Egyik dolgozónkat sem tettük át rövidített munkarendbe – ahhoz túl sok volt a dolgunk.”

Az elmúlt évek fejlesztési projektjeinek határidőre történő teljesítése a fantasztikus csapatmunka eredménye mind munkatársaink, mind az együttműködő klinikák és intézmények részéről. Jó érzés visszatekinteni egy kihívásokkal teli évre, és ezt az elégedettség-érzést a jövővel kapcsolatos pozitív kilátások még tovább erősítik.

Számos innovatív újdonság – zavartalan nyitvatartás

Több implantátummal foglalkozó cég körlevélben értesítette vásárlóit, hogy ideiglenesen be kell zárniuk ügyfélirodáikat. Azonban a MED-EL Ausztria már az első lezárások idején bejelentette, hogy orvosi szempontból fontos ellátási területként továbbra is teljesíteni fogja a kötelességét ügyfelei felé, természetesen a megfelelő biztonsági előírások betartása mellett.

Az innsbrucki központi iroda működése is mindvégig folyamatos volt. “Mindez lehetővé tette, hogy egy sor új termékkel és szolgáltatással,vagyis sok-sok innovatív újdonsággal rukkoljunk elő ebben az évben.” Ezek közé tartozik a SAMBA 2 és RONDO 3 audio processzor, a hozzájuk tartozó programozó szoftverek és számos kiegészítő mind az implantátum-használók, mind a sebészek részére. A Távoli Ellátás és Digitalizáció témája nem csak a pandémia miatt vált sürgetővé, de most ezek a területek felgyorsult ütemben kerültek előtérbe. “Véleményem szerint kifizetődő hozzáállásnak bizonyult, hogy a gyors profit helyett ebben az évben is a komoly munkára fektettük a hangsúlyt.”

“Nagyon boldog vagyok, hogy csapatunk ennyire sikeres volt!”- mondja a cégvezető Dr. Hochmair sugárzó örömmel a nyitóbeszéd vége felé. Két területet azonban meg sem említett, pedig a pandémia ellenére, ezekbe is sok energiát fektetett a vállalat a 2020-as év során: a Kutatás, valamint a Társadalmi Szerepvállalás.

Felelős hallásjavító implantátum gyártó – társadalmi szerepvállalás

Trigos Díj: Felelős hallásjavító implantátum gyártó – társadalmi szerepvállalás

Trigos Díj: Felelős hallásjavító implantátum gyártó – társadalmi szerepvállalás

“A Hallás-egészségügyi Szolgáltatás bevezetésével a vállalat hozzájárul az Elefántcsontparton és Bangladeshben élő hallássérült emberek életminőségének javításához”- indokolta meg a TRIGOS-Díj odaítéléséért felelős testület a döntést, mely szerint a MED-EL hallássérültek diagnózisával és rehabilitációjával, valamint a helyi szakemberek képzésével és továbbképzésével foglalkozó projektje kapta meg az elismerést, a “Best Practice”, vagyis a "Bevált Gyakorlat" kifejezés élő példájaként.

A felelős és fenntartható vállalkozás díj kiosztása 2004 óta a Caritas, különböző ipari egyesületek, a Vöröskereszt, a respACT, valamint a Környezetirányító Testület közös feladata. 166 projektet neveztek be a 2020-as évben a TRIGOS díj hat kategóriájának valamelyikére; végül a Zsűri a MED-EL vállalatot hirdette ki győztesként a Nemzetközi Elkötelezettség kategóriában, mert a cég programja “egy kiválóan megtervezett és megvalósított projekt, mely … javítja az életminőséget és a társadalmi befogadást”.

A hallásjavító implantátumok jövője – folyamatos fejlesztés

a folyamatos fejlesztés jelenti a hallásjavító implantátumok jövőjét

A folyamatos fejlesztés a hallásjavító implantátumok jövője

A szakmai sajtó nemrég adott hírt arról, hogy a világon először Belgiumban beültették az első, teljes egészében beépített cochleáris implantátumot. Ezáltal a TICI névvel illetett implantátum elindult a fejlődés hosszú útján. A MED-EL Fejlesztési Igazgatója, Dr. Hochmair beszélt arról, hogy milyen motivációk álltak az új típusú implantátum kifejlesztésének hátterében: “Cochleáris implantátumaink világszerte százezreknek segítettek legyőzni hallásproblémáikat és ezáltal emelni az életminőségüket. Sok implantátum-használónk fejezte ki a vágyát egy olyan CI készülék iránt, amely külső komponensek nélkül működik, kívülről nem látható és alvás közben is hordható.” Ám az akár még évekbe is beletelhet, mire az új típusú implantátum széles körben elérhetővé válik.

Emellett egy közös kutatási projekt korai fázisában vagyunk, melyben a MED-EL mellett a Salzburgi Paracelsus Egyetem (PMU) és a németországi “Hannover Medical School” is részt vesz. Ebben a projektben azt kutatjuk, hogy ez emberi köldöksejt-részecsék képesek-e felgyorsítani a cochleáris implantátum beültetés utáni gyógyulási folyamatot és segíteni a különböző komplikációk elkerülésében.

Van még egy új fejlesztésünk, amely CE-tanúsítványt kapott 2020-ban: az első CI operáló robot, a HEARO1. A tanúsítványnak köszönhetően ez a MED-EL és a svájci CAScination cég által közösen kifejlesztett új eszköz minden, műtéti tapasztalattal rendelkező CI központ számára elérhetővé vált. “A HEARO eljárás elsősorban a sebészeket segíti abban, hogy minimálisra csökkentsék a csigához való hozzáférés invazív jellegét, valamint abban, hogy az atraumatikus elektródatartóknak a csigába való teljes behelyezése az ideális útvonal mentén történjen meg. Ez az atraumatikus hozzáférés segíti a csiga szenzitív strukturájának védelmét” - mondja Dr. Hochmair, a MED-EL vezetője.

A MED-EL Igazgató Dr. Hochmair nyitóbeszéde ígéretes végszóval zárult: “A következő néhány évben még több újdonságra számíthatnak a cochleáris implantátumok terén.”

Még több információt talál a legújabb innovációkról az osztrák hallásjavító implantátum gyártó oldalán: www.medel.com